Ugrás a fő tartalomra

Anne Bishop:Vörös Betűkkel [Értékelés]

Sziasztok! Ma Anne Bishop:Vörös Betűkkel című könyvéről olvashatjátok az értékelésemet! :) ♥

Fülszöveg:

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.


Könyvről:
Író:Anne Bishop
Kiadó:Twister Media
Kiadási Év:2016
Oldalszám:512

Értékelés:

A könyv számomra elég nehézkesen indult,mondhatom,hogy az első 100 oldal  nem igazán nyerte el a tetszésemet,mert addig többségében a társadalom felépítéséről olvashattam,és cselekmény nem nagyon volt.
Aztán elkezdtek történni a dolgok és felgyorsultak az események.

A Mások különböző fajokból állnak:vámpírok,alakváltok,elementálók. Nagyon izgalmas volt megismerni az életüket,hogy hogyan kommunikálnak egymással.Az Udvar egy zárt közösség,Meggienek mégis sikerül hamar beilleszkednie.Az ott lakók is hamar megkedvelik a lányt.

A történet pedig egyre jobban pörög és egy idő után azt vettem észre,hogy semmiképpen nem akarom letenni a könyvet.Tulajdonképpen ebben a könyvben minden benne van ami miatt a kedvencem lett:Kedvelhető karakterek,izgalom,veszélyes karakterek és természetesen az egyedi világ amit az írónő fantasztikusan megteremtett.A történetet több szemszögből követhetjük olvashatjuk Meggie és Simon gondolatait is.Simon karakterét én nagyon megkedveltem,de sajnos Meggie személyéről nem mondhatom el ugyanezt. Szerintem egy igazán naiv lány,ráadásul az agyi szintjét egy 10-12 éves kislányhoz hasonlítanám,örültem volna,hogyha azért kicsit érettebb lett volna.Egytől egyig érdekes karakterek voltak, sokukat nagyon megkedveltem és alig várom, hogy újra olvashassak róluk a sorozat következő kötetében.
És akkor a főgonosz Asia. Aki látszólag rendes és érdeklődő,de aztán kiderül,hogy nem akar ő jót senkinek csak az a célja,hogy minnél alaposabban a földbe tiporjon
Mindenképpen meg kell jegyeznem,hogy az ő karakterét/személyiségét fantasztikusan kitalálta az írónő. Az egész történetben szerintem a Meggie Simon páros volt a legjobb. Annyira szerettem a párosukat.És bár sem a lány sem a fiú a kapcsolatuk elején nem ismeri el,hogy éreznek egymás iránt valamit,teljesen egyértelmű volt,hogy kettejük között működik a kémia.
Amikor pedig Simon rájön a lány titkára,megvédi Őt és nem adja a lányt,és itt már biztosra válik,hogy Simon érez valamit Meggie iránt.Szóval összességében egy szerethető,izgalmas,letehetetlen könyv. Bátran ajánlom mindenkinek! :) Nagyon köszönöm a Twister Media Kiadónak,hogy elolvashattam!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elle Kennedy:The Deal [Értékelés]

Sziasztok! A mai napon Elle Kennedy:The Deal című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! Fülszöveg: A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával… Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe. …ami jobban sül el, mint remélte. Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már

Interjú:Lakatos Levente gondolatai az illegális könyv letöltésekről

Sziasztok! Ma egy interjút olvashattok Lakatos Leventével aki az illegális könyv letöltésekről fog beszélni. Levente könyveit IDE  kattintva tudjátok megvenni. Mi a véleményed az illegális könyv letöltésről? Azt hiszem, hogy a legtöbb illegális könyvletöltő azt sem tudja, hogy amit csinál, az nincsen rendjén. Sokan legalábbis meglepődnek, ha rájönnek: attól, hogy egy könyv digitális formában is megjelenik, még nem ingyenes. Hogy is lehetne az? Egy könyv legalább egy író munkája, ő azzal dolgozott. A kiadói háttérről már nem is beszélve. A világon senki nem dolgozik ingyen, hiszen a pénzből veszünk ennivalót és senki nem tűri, ha ellopják a munkáját. Az írók az esetek nagy részében eladás után kapják a jogdíjukat, tehát minden egyes illegálisan olvasott könyv koporsószegként értelmezhető. Ha szereted az írót, de illegálisan olvasod, például azt kockáztatod, hogy a kiadó a csökkenő eladások miatt nem fogja a következő könyvét megjelentetni. Illetve könnyen megeshet, hogy a kedvelt sz

Pharma Hyaluron Volumennövelő ajakápoló - Rosé

Sziasztok! Bizonyára sokan láthattátok az Instagram oldalamon,hogy érkezett a Naturproduktól múlt héten egy különleges ajakápoló. Erről olvashatjátok most a beszámolómat. Az ajakápoló 2 színben kapható, Rose illetve Marsalában. Én a Rosét választottam,hozzám az a szín közelebb áll. Sosem volt még hasonló ajakápolóm,így kíváncsian vártam,hogy mi lesz az eredménye,vagy egyáltalán lesz-e,de szerencsére az utóbbi történt. Naponta 2-szer ajánlott/érdemes felvinni az ajkakra kézzel vagy a szivacsos aplikátor segítségével,de az utóbbi egyszerűbb és praktikusabb. Az ajakápoló feje szivacsos aplikátor,így könnyen fel lehet vinni,a kívánt területre. Használatkor én éreztem egy kissé bizsergető,mentolos hatást,de abszolút nem volt kellemetlen.A kiszerelése nem nagy,mindössze 7 ml, ezért is leszek kíváncsi,hogy mennyi ideig tart majd ki. Az ajakápoló hiarulonsavat tartalmaz,ami még teltebbé varázsolja az ajkakat,ezenkívűl sokkal puhább volt használat után az ajkam.Rúzs helyett szájfényként