Réti László:Falak Mögött Értékelés

Sziasztok! A mai napon Réti László:Falak mögött című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! :)

Fülszöveg:
Európát ​​szíven találta a két évtizedes migrációs hullám. 
A kontinens bezárkózott
Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel.
Tűzparancs van érvényben.
Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat.
A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta – mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg.
Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A saját elveiért áll ki, akárcsak a többiek: a budapesti egyetem fiatal, radikális elveket való tanára, a New York-i könnyelmű oknyomozó újságírónő, és a világszerte körözött, hidegvérű muszlim terrorista.
Négyük élete egyre gyorsuló pályán tart egymás és talán a katasztrófa felé.
Min múlik, hol arat a halál?
Réti László izgalmas akcióregénye a nem is oly távoli, sötét jövőbe visz minket.
A szerző volt rendőrnyomozó, minden szava hiteles, amikor arról ír, ami vérre megy.
A Célpont Párizsban című thrillerében egyszer már megjósolta a szörnyű jövőt.
Vajon most is igaza lesz?

Könyvről:
Író:Réti László
Kiadó:Könyvmolyképző
Kiadási Év.2016
Oldalszám:552


Értékelés:

Ez volt az első Réti László könyv, ami a kezembe került, de ezer százalék, hogy nem az utolsó. A könyv letehetetlen. Ütős. Elgondolkodtat és elborzaszt, mert  akár így is járhat Európa, a civilizált világ, a Föld nevű bolygó. Mert itt amik tönkretehetik, azok nem idegen világokból érkező narancssárga szörnyecskék, hanem a  itt élő fajtársaink , a migránsok. Akiket már nem lehet megállítani és jönnek, és jogokat, kiváltságokat követelnek és kapnak. És: szaporodnak. És győzhetnek.
A történet több szálon fut. Mind a négy szál nagyon kidolgozott, erős és fontos. Az egyik főszereplőnk  Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal elszánt, kemény, tapasztalt, migránsgyűlölő ügynöke. Gyűlölete oka jogos és érthető, ezért mindent meg is tesz azért, hogy egyetlen illegális bevándorló se tehesse be Európába a lábát. Munkájában segíti a Fal, ami egy hatalmas, több ezer km hosszan felhúzott véderő. A Fal több kevesebb sikerrel  tölti be szerepét. Rengetegen próbálnak rajta átjutni nap , mint nap különböző módszerekkel inkább kevesebb, mint több sikerrel. Radnai Margit ez ellen tesz meg mindent. 
Másik női szereplőnk Sheila Ward amerikai újságíró. Veszélyes küldetésekre vállalkozik, hogy megmutassa olvasóinak milyen kegyetlen oldalai vannak az életnek Amerikán kívül. A mostani ötlete, hogy elmegy a Falhoz és ott illegális úton megpróbálja átlépni azt. Fogalma sincs, hogy mire vállalkozik és  olyan  dolgokon megy keresztül amire addig csak úgy gondolt, csak mással ,a cikkeiben szereplő szerencsétlenekkel történhet meg. Mellesleg néha bosszantott, hogy lehet egy ilyen nő ennyire .... hogy is mondjam: balga. / bár nem ez a megfelelő szó, /
Harmadik szálon megismerhetjük  Malki Zakariás migránsok ellen tanító,  budapesti egyetemi tanárt. Fia, Tamáska mája súlyosan beteg, egyetlen esélye ha nagyapja máját be tudják időben ültetni neki. Zakariásnak meg kell találnia és Budapestre kell hoznia rég nem látott apját. Apját ,aki a Közel- Keleten él  a Falon túl. És azon átjönni a lehetetlennel határos.De egy apa mindenre elszánt tud lenni, ha a fia élete azt kívánja.
A főgonosz szereplőnk Mukhtar A TERRORISTA , akit az egész világ hiába keres , és aki most elhatározta, hogy Budapestre jön és  ott csinál egy nagy durranásos terrortámadást.
Réti László remek jellemrajzai alapján könnyen elképzelhetjük a szereplőinket. A történek úgy pereg előttünk , mint egy film. Minden részlet kidolgozott, izgalmas. Nem megy át szenvelgőbe, nincs benne túlzottnak érzett jelenet . Pont ez a szörnyű, hogy minden annyira logikus és hihető !!!. 
A négy főhősnek találkoznia kell. Ez a sorsuk. Mindannyian a történet során választóponthoz érnek: döntést kell hozniuk, úgy folytassák e életüket tovább ahogy eddig tették, vagy itt az idő , hogy változtassanak. Át kell gondolniuk , jól gondolták e ,amit eddig gondoltak dolgokról.
És nekünk olvasóknak sem ártana átgondolnunk , hogy mi zajlik körülöttünk, a szemünk előtt. Mert a folyamatok elkezdődtek és napjainkban éljük. Nem biztos, hogy a nagy jóakarásunkkal jót is teszünk.
Ami még külön nagyon tetszett, az az, hogy attól függetlenül a migráns kérdéshez ki hogy áll, mindenkinek ajánlom a könyvet. Nagyon. Tényleg nagyon tetszett!!!! De amit felvázol, az nagyon nem!!!
Vegyétek és olvassátok !! Köszönöm Könyvmolyképző, hogy elolvashattam !!

Népszerű bejegyzések