Ugrás a fő tartalomra

Kalapos Éva:Nagy Döntések-D.A.C 5.

Sziasztok! A mai napon Kalapos Éva:D.A.C 5.-Nagy Döntések című könyvéről olvashatjátok a véleményemet. Köszönöm a Menő könyveknek,hogy elolvashattam.

Fülszöveg:
A sorozat ötödik részében Flóra és barátai életük egyik legnagyobb kihívásával szembesülnek, ami alapjaiban rengeti meg az eddig se eseménytelen, de azért nyugodt gimis világukat. A probléma középpontjában Ági és Ákos áll, de miközben Flóráék minden erejükkel próbálnak segíteni nekik, Ginny is egyre különösebben kezd viselkedni. Eközben pedig közeledik az utolsó tanév, a nyelv – vizsgák, a szalagavató, és hőseink hirtelen ijesztően közel kerülnek az olyan távolinak hitt jövőhöz tarts velünk, nevess, sírj, töprengj és keresd a megoldásokat a D.A.C. jól ismert csapatával.



Könyvről:
Írónő:Kalapos Éva
Kiadó:Manó Könyvek
Kiadási Év:2016
Oldalszám:228 oldal

Értékelésem:

Azt hiszem ez a rész lett a kedvencem bár szerintem kicsit rövid lett a sorozat eddig megjelent köteteihez képet.
Mint már megszoktuk Kalapos Éva ebben a történetben megint komoly témával foglalkozik. Eddig a történetben volt szó drogozásról,bulimiáról.kiközösítésről és Ági anyagi helyzete akit egyedül nevel az anyja így nehéz körülmények között él.
Most pedig a terhességről szól a történet. És,hogy ki lett terhes? Nem,nem Flóra hanem Ági aki Ákostól esett teherbe.
Ági és Ákos együtt mondják el Flórának,Daninak,Zsaninak és Ginnynek. Ekkor már Ági a 3.hónapban jár így kénytelen lesz eldönteni,hogy mi legyen a babával megtartja vagy elveteti? Ilyenkor még a szülők nem tudják,hogy a lányuk terhes=/a fiúk teherbe ejtett egy lányt. Ági megszeretné tartani a babát,de ezzel a D.A.C tagjai nem értenek egyet.
A pár végül úgy dönt,hogy megtartják a babát és elmondják a szülőknek is. Ákos szülei nagyon mérgesek lesznek és elküldik otthonról a fiút aki Ágiékhoz költözik,azonban a lány bátyja is megjelenik és elviszi a pénzt otthonról.Mivel Ági pocakja egyre nagyobb lesz így egyre többen jönnek rá az iskolában,hogy Ági terhes,természetesen Ágiék Johnny Bával is beszélnek.
Imádom Johnny bát eddig is és most is segített Flóráéknak. Kíváncsi lettem volna,hogy mi lett volna ha Flóra esik teherbe ő mit csinált volna? A könyv fő témája tehát egyértelműen a terhesség lett így sajnos háttérbe szorult az,hogy Flóra apjának a barátnője hozzájuk költözik és a történetből hiányoltam Ginnyt és Hansst lehetett volna belőlük több a könyvben.
Kíváncsi vagyok,hogy a következő részben mi történik majd a szereplőkkel.Kalapos Évának ezt a részt is sikerült úgy megírnia,hogy tanulságos legyen és az érdekes témákkal pedig felkeltse az olvasók figyelmét.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elle Kennedy:The Deal [Értékelés]

Sziasztok! A mai napon Elle Kennedy:The Deal című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! Fülszöveg: A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával… Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe. …ami jobban sül el, mint remélte. Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már

Elle Kennedy: The Mistake – A baklövés [Értékelés]

Sziasztok! A mai napon Elle Kennedy: The Mistake – A baklövés című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! Fülszöveg: A ​srác nem csak a pályán szeret játszani… De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát… A srác nem csak a pályán szeret játszani… Az egyetemista John Logan bármelyik lányt megkaphatja. A hokicsapat sztárjaként az élete csupa buli és csajozás, ám lefegyverző mosolya és laza stílusa valójában csak álca, amivel a diploma után rá váró évek miatti keserűségét leplezi. Szexi kalandja az elsőéves Grace Iversszel egy időre feledteti vele a gondokat, de egy meggondolatlan lépés miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt. De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát… A rosszul sikerült első év után Grace immár idősebben és érettebben tér vissza a Briar Egyetemre. Úgy érzi, végre sikerült elfelejtenie a nagyképű hokist, akinek majdnem odaadta a szüzességét. Már nem az a szende,

Borítóleleplezés: Réti László - Falak mögött

Sziasztok! A mai napon egy borítóleleplezést hoztam nektek mégpedig Réti László:Falak mögött című könyvéről. Fülszöveg: Európát szíven találta a két évtizedes migrációs hullám. A kontinens bezárkózott Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel. Tűzparancs van érvényben. Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat. A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta – mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg. Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A saját elveiért áll ki, akárcsak a többiek: a budapesti egyetem fiatal, radikális elveket való tanára, a New York-i könnyelmű oknyomozó újságírónő, és a világszert