Ugrás a fő tartalomra

Ilyen volt Shawn Mendesre tombolni /Avagy a 2018-as Sziget/

Mint ahogy a címből is kiderült, a mai napon elmesélem nektek,hogyan telt egy napom a 2018-as Sziget Fesztiválon.
Nekem ez volt az első fesztiválom,így  izgatottan álltam a nap elé,nem tudtam,hogy mire számítsak.A hétfői napra látogattam ki anyukámmal és a barátnőmmel,hiszen ezen a napon voltak azok a fellépők akik minket igazán érdekeltek,bár szívesen megnéztük volna, a vasárnapi Dua Lipa koncertet is,na talán majd jövőre. Szóval hétfőn körübelül 1 óra körül értünk ki a Szigetre,aminek a területe elmondani sem lehet,mennyire hatalmas. Annyi program, és látnivaló van ott,hogy volt amit nem is találtunk meg,például a Before i die tábla. Először körbementünk, megnéztük,hogy mit merre találunk,felfedeztük egy kicsit a Szigetet,legalábbis próbáltuk. Aztán megnéztük,hogy milyen ételek vannak,bár én a nagy izgulások közepette egyáltalán nem voltam éhes,közben elmentünk az Aldi fele,ahol meglepődve néztük,hogy mekkora sorban várnak a Szigetelők arra,hogy bejussanak,így nyílván mi nem álltunk be. Útközben láttam a Schwarzkopf standját is,ahol mindenkinek fesztivál frizurát csináltak.
Ezután elmentünk a H&M standjához,ahol én is kipróbáltam a legnépszerűbb instafotó helyszínt,a ,,medencés hintás" képet. Természetesen itt is ki kellett várni,egy kisebb sort,de megérte,a szuper képért. Az egész H&M stand nagyon jól nézett ki,szuperül kitalálták.

Ezt követően ültünk kicsit,majd beálltunk a Milky Chance koncertre,amit előszőr nem is terveztünk. De végül,így alakult és  egylátalán nem bántuk meg A srácok nagyon jól nyomták élőben,a kedvenc számom a Stolen Dance is elhangzott  és ha mondhatom, jobbak voltak élőben mint felvételeken. Úgyhogy hatalmas gratula nekik.

Ezután következett MØ,aki annyira szeretnivaló egy nő,hogy az valami csoda! Hihetetlen mennyire közvetlen és aranyos a rajongóival! Neki csak 4 számát ismertem,de akkor is megérte megnézni,az a hangulat ami ott volt nem semmi volt,nagyon tetszett. A Lean On és a Cold Water tetszett a legjobban,mivel ezek a kedvenc számaim. Mint ott kiderült ,Karen aznap ünnepelte a 30.születésnapját,így a közönség elénekelte neki a Happy Birthdayt,aminek természetesen nagyon örült,többször is lement a tömeghez lepacsizni,illetve a tömegben is volt,szó szerint. :)

Utána következett egy Pom-Pom Party,sajnos alacsonyként nem sikerült pom-pomhoz jutnom,de sebaj,nagyon jól nézett ki vele a tömeg.

Ezután jött az est fénypontja,legalábbis számomra és még sok tinilányé, Shawn Peter Raul Mendes (Sonka) ,akit mikor megláttam elsírtam magam,de komolyan! Ezzel nem voltam egyedül,nagyon sokan sírtak körülöttem,illetve a kivetítőn is mutatták mennyien lettek rosszul Shawntól,volt aki már a koncert elején elájult,és a biztonságiaknak kellett kiszedni,nagyon sajnáltam Őket. Dehát Shawn ilyen hatást vállt ki a lányokból. Drága Shawn nem lehetnél kevésbé dögösebb?😏
Nem gondoltam volna,hogy nemcsak kivetítőről fogom látni,hiszen nagyon alacsony vagyok,DE sikerült tőle mindössze 6 méterre állnom és mikor megláttam,te úristen! Élőben még jobban néz ki mint képeken és a hangja is mesés volt! Nagyon örültem,hogy nem playbackelt,hanem élőben nyomta illetve gitározott és zongorázott is. Valami hihetetlen a pasi! Ráadásul a lányok ,,legnagyobb bánatára'' Shawn időközben levette a felsőjét,így csak egy fehér trikó maradt rajta. (Bár az is minek)
 Shawn olyan hatást váltott ki belőlem,hogy körübelül 3-szor álltam neki sírni a TNHMB,Stitches illetve a Mercy ,közben ezek a kedvenc számaim tőle. Volt olyan száma amit korábban nem ismertem például a Ruin,de azóta igazán megkedveltem ezt is.
Ő is többször lejött a közönséghez pacsizni,illetve egy vörös rózsát is felvett a színpadról,sajnos azonban engem nem,de ami késik nem múlik, szóval nagyon aranyos volt. Sajnos azonban a nagy tömeg miatt,ami folyamatosan nyomott előre,illetve a nagy meleg miatt az utolsó 2 szám előtt rosszul lettem,így kénytelen voltam kimenni a tömegből. Annyira sajnáltam,hogy a Treat you better közben,ami a záró szám volt már nem láthattam,hogy akkor is bekönnyeztem,így távolról,az utolsó sorból néztem végig ahogy befejezi a koncertet. Ami számomra meglepő volt,hogy nem búcsúzott el egyátalán,csak annyit mondott,hogy ,,Thank you",mint minden szám után,majd lesétált,aztán elsötétült minden. Nagyon furcsa lezárás volt,legalábbis számomra. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam,remélem még lesz lehetőségem elmenni a koncertjére,illetve jövőre is biztosan megyek a Szigetre. :)
Lécccci Sziget jövőre Justint is hívjátok. :))

Ha valaki szeretne képeket,videókat a koncertről itt tud írni:https://www.instagram.com/myselfblog1/


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elle Kennedy:The Deal [Értékelés]

Sziasztok! A mai napon Elle Kennedy:The Deal című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! Fülszöveg: A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával… Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe. …ami jobban sül el, mint remélte. Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már

Interjú:Lakatos Levente gondolatai az illegális könyv letöltésekről

Sziasztok! Ma egy interjút olvashattok Lakatos Leventével aki az illegális könyv letöltésekről fog beszélni. Levente könyveit IDE  kattintva tudjátok megvenni. Mi a véleményed az illegális könyv letöltésről? Azt hiszem, hogy a legtöbb illegális könyvletöltő azt sem tudja, hogy amit csinál, az nincsen rendjén. Sokan legalábbis meglepődnek, ha rájönnek: attól, hogy egy könyv digitális formában is megjelenik, még nem ingyenes. Hogy is lehetne az? Egy könyv legalább egy író munkája, ő azzal dolgozott. A kiadói háttérről már nem is beszélve. A világon senki nem dolgozik ingyen, hiszen a pénzből veszünk ennivalót és senki nem tűri, ha ellopják a munkáját. Az írók az esetek nagy részében eladás után kapják a jogdíjukat, tehát minden egyes illegálisan olvasott könyv koporsószegként értelmezhető. Ha szereted az írót, de illegálisan olvasod, például azt kockáztatod, hogy a kiadó a csökkenő eladások miatt nem fogja a következő könyvét megjelentetni. Illetve könnyen megeshet, hogy a kedvelt sz

Pharma Hyaluron Volumennövelő ajakápoló - Rosé

Sziasztok! Bizonyára sokan láthattátok az Instagram oldalamon,hogy érkezett a Naturproduktól múlt héten egy különleges ajakápoló. Erről olvashatjátok most a beszámolómat. Az ajakápoló 2 színben kapható, Rose illetve Marsalában. Én a Rosét választottam,hozzám az a szín közelebb áll. Sosem volt még hasonló ajakápolóm,így kíváncsian vártam,hogy mi lesz az eredménye,vagy egyáltalán lesz-e,de szerencsére az utóbbi történt. Naponta 2-szer ajánlott/érdemes felvinni az ajkakra kézzel vagy a szivacsos aplikátor segítségével,de az utóbbi egyszerűbb és praktikusabb. Az ajakápoló feje szivacsos aplikátor,így könnyen fel lehet vinni,a kívánt területre. Használatkor én éreztem egy kissé bizsergető,mentolos hatást,de abszolút nem volt kellemetlen.A kiszerelése nem nagy,mindössze 7 ml, ezért is leszek kíváncsi,hogy mennyi ideig tart majd ki. Az ajakápoló hiarulonsavat tartalmaz,ami még teltebbé varázsolja az ajkakat,ezenkívűl sokkal puhább volt használat után az ajkam.Rúzs helyett szájfényként