Ugrás a fő tartalomra

Camilla Läckberg Az ​idomár [Értékelés]

Sziasztok! A mai napon Camilla Läckberg Az ​idomár című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! Köszönöm az Animus Kiadónak,hogy elolvashattam!


Fülszöveg:
Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak.
Miközben Patrik Hedström és csapata elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, a nyomozó felesége, Erica Falck egy régi, gyilkosságba torkolló családi tragédiáról írja újabb könyvét. Az eset szálainak kibogozásában egyedül az emberölésért elítélt családanya segíthetne neki, ő azonban hallgat. Ám Erica soha nem félt a végsőkig elmenni, hogy kiderítse az igazságot.






Értékelés:

Fjällbacka, a számomra kimondhatatlan nevű kisváros, kimondottan sok pszihopatát rejteget. Skandináv krimik egyik tagjáról Az  idomár-ról elsőre ez jut eszembe. Jellemző a regényre és a benne foglaltakra, hogy az egyik szereplő legnagyobb és legszebb élménye, amikor az anyja a szeme láttára kap szívgörcsöt ,így közvetlenül láthatja hogyan hagyja el e világot a legközelebbi felmenője. És ez egy" ember" legszebb és legkedvesebb élménye!!. Szóval el lehet gondolni mennyire beteg szereplőkkel találkozunk olvasás közben... Hát ebben a városban akad egy pár... Az alapsztori, hogy valaki vagy valakik fiatal lányokat rabol , rabolnak  el és tűnnek el azok nyomtalanul,nem egyedi. Az, hogy miért , az már igen.  Amikor egyik lány előkerül megcsonkítva és agyonkínozva a nyomozást végző csapat nem jut előbbre az ügyben, ugyanis az előkerülése után pár perccel szerencsétlen lányt elüti egy autó és meghal. Bár a sérüléseit ismerve lehet, hogy jobb így Neki... Természetesen mindenki az ügy megoldásán fáradozik. A helyi és a távolabbi- más körzetekből eltűnt lányok- rendőrei és nyomozó csapatai, a kriminológiai írásairól ismer írónő, aki nem mellesleg az egyik helyi nyomozó szeretett  és okos neje, és természetesen  a szülők és ismerősök, azaz az egész kisváros szinte.  Illetve egy régóta elitélt rab is, aki életfogytig tartó büntetését tölti , mivel brutálisan megölte férjét. Ő Laila, aki mindent tud, de nem mond semmit, pedig nagyon nagyon szeretné, ha végre valaki felfedné mit is rejteget valójában . Erica , az írónő - nagyon fifikás és egy csomó olyan dologra rájön amire a rendőrség emberei nem. Így aztán remekül kiegészíti a nyomozók csapatát. A történet minden szereplője pozitív személy volt számomra- - kivételt képeznek a már fentebb említett pszihopaták .  Lépésről-lépésre tudjuk meg kik is ők igaziból és hogyan váltak azokká. A történet izgalmas, egy percig nem lehet unni. Melegen ajánlom a skandináv krimik kedvelőinek ,akik szeretik a csavaros történeteket és végkifejleteket. Nem fognak unatkozni! Nekem nagyon tetszett! Camilla Lackberg nagyon jól ír, rengeteg szereplő szempontjából tárja elénk a történetet. És ez jó! Biztosan szereti a gyerekeket, mert sok gyerek is van a szereplők közt és kedvence lehet a fahéjas csiga, amit több háziasszonnyal is megsüttet a könyvben.  Tehát mindenképpen olvasásra ajánlott a műve ! Köszönöm Animus Kiadónak, hogy megoszthattam Veletek és elolvasására buzdíthatlak Benneteket ! Tehát Az idomár ! Olvassátok !

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megváltozott a Szent Johanna Gimi című könyvsorozat borítója

Nemrég Leiner Laura bejelentette,hogy megváltozik a Szent Johanna Gimi,Akkor Szakítsunk illetve Bábel című könyveinek borítója. És ma lerántotta a leplet megmutatta,hogy hogyan fog kinézni a Szent Johanna Gimi új kiadásának borítói. A többi könyvének  borítója még ismeretlen. :) Mielött megmutatnám a borítót mondanék egy-két érdekességet! :) 1.A könyv terjedelmében hosszabb lesz mint a régi kiadásúak hiszen ebbe belekerülnek azok a jelnetetek amiket régen a kiadó kihúzatott az írónővel. 2.Hamarosan a könyvesboltokban is kapható lesz a kötet. A megjelenés pontos dátuma nem ismert. 3.A Dedikálásokon természetesen Laura aláírja a régebbi kiadású könyveit is. 4.A Kalauznak nem érkezik új kiadása És akkor hát az én véleményem: Előszőr is elkell mondanom annak aki nem tudná,hogy én hatalmas SZJG fan vagyok. Ennek ellenére nekem a régebbi kiadás egy picit jobban tetszik. Persze nem a külső számít,de akkor is. Az nagyon nem szimpatikus,hogy a könyveken nincsen rajta,hogy a soro...

Áprilisi Book A Sloth Unboxing

Bizonyára már sokan ismeritek a Book A Sloth Club ot-ők az első magyar könyves doboz! Aki pedig még nem ismeri őket,az itt tud bővebben tájékozódni! Illetve az első vásárlóknak van egy kuponom is a KONYVMOLY10 Az ehavi doboz már egy teljesen új külsővel jelent meg,ezt pedig egy BASC vásárló/rajongó tervezte és szerintem baromi klassz lett,sokkal jobb ez a fiókos megoldás. Biztosan állíthatom,hogy nemcsak a külső fejlődött,hanem a beltartalom is. Úgy vettem észre,hogy ennek a csapatnak igenis fontos,hogy mi kerül a dobozba,élvezetből,szeretetből csinálják és ez igazán lenyűgöző,hogy 6 hónap alatt ilyen színvonalat hoztak létre. A bejegyzés további része spoileres lesz! A csomagba ismét került egy selyempapír,ami ezúttal kék volt,imádom ezt a megoldást és az is nagyon tetszik,hogy minden hónapban másmilyen színű a papír,valamiért sokkal igényesebbnek tűnik,így az egész doboz. Szóval mikor megtudtam,hogy a magyar doboz témája Gondolat Spirál lesz,izgatott lettem!Megmondom őszinté...

Samuel Bjørk:Őzike [Értékelés]

Sziasztok! Most Samuel Bjork: Őzike című könyvéről olvashatjátok az értékelésemet! Köszönöm a kiadónak,hogy elolvashattam! Fülszöveg: Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején. Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja. Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben. Samuel Bjorköt első krimije, a Magányos utazó tette népsz...