Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2016

2016 Évzáró Bejegyzés! ♥

Sziasztok! Elérkeztünk az évzáró bejegyzéshez! Szeretném mindenkinek megköszönni ezt az évet!Nagyszerűek voltatok!Összesen 72 bejegyzést írtam ebben az évben erre a blogra és 24-et erre a másikra. Az összes Írónak köszönöm,hogy interjút készíthettem velük! És minden kiadónak köszönöm a támogatásukat! Az idei év legnagyobb meglepetése számomra az I nstagram oldalam volt ahol 6133 követőm lett. Számomra ez hihetetlen,szóval tényleg nagyon köszönök mindent! Facebookon 3500 likeoló, Moly.hu -n 126 követőm lett- És akkor ennyit a számokról. Fantasztikus dolgok történtek velem 2016-ban hiszen 2-szer is részt vehettem az Szjg találkozón és találkozhattam a kedvenc szerzőmmel Leiner Laurával . És Laura születésnapomkor boldog születésnapot kívánt nekem! Talán ez volt számomra a legnagyobb élmény. Valamint egyszer sikerült eljutnom a Könyvmolyképzőbe is ami már régi nagy álmom volt és természetesen nem tértem haza üres kézzel, több zsákbamacskát vásároltam! :) Régi nagy álmom vált azzal val

Likó Marcell:Énekelt és el nem énekelt dalok értékelés

Sziasztok! A mai napon Likó Marcell:Énekelt és el nem énekelt dalok című könyvéről olvashatjátok az értékelésemet! Fülszöveg: Panellét, apa – anya játszmák, elárvultság, élvezetek.  Mintha csak erről szólnának a Vad Fruttik szövegei, holott a dalokat kedvelők ennél sokkal többről, más korosztályos élményekről is beszámolnak.  Likó Marcell (1979) dalszövegei elsősorban énekhangra készültek, s bennük ott az az idő, amely az olvasó életideje is. Könyvről: Író:Likó Marcell Kiadó:Athenaeum Kiadási Év:2016 Oldalszám:136 Értékelés: Vad Fruttik rajongó vagyok nagyon régóta. Az első , amire emlékszem Velük kapcsolatban, hogy megyek haza és egy piros lámpánál a" Nekem senkim sincsen " szám ment a rádióban. Akkor még nem tudtam kik Ők, de aztán megismertem a bandát. A "Fénystopposok " lemez óta a rajongásom töretlen. Nem tudom, hogy hányszor láttam a ZENEKART játszani ,de iggen sokszor. Az egyik oka, hogy nem másokért, hanem értük rajongok az az,

B.A. Paris:Zárt Ajtók Mögött Értékelés

Sziasztok! A mai napon B.A. Paris:Zárt Ajtók mögött című könyvéről olvashatjátok az értékelésemet!  Köszönöm a Művelt Nép Kiadónak,hogy elolvashattam! Fülszöveg : Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban.   És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok. Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon? „ Briliáns, dermesztő, félelmetes és letehetetlen. " Lesley Pearse Könyvről: Író:B.A Paris Kiadó:Művelt Nép Kiadó Kiadási Év:2016 Oldalszám:320 oldal Értékelés: Hopp ! És itt egy újabb pszichológiai thriller, amit  én személy

Amy Harmon:Arctalan Szerelem értékelés

Sziasztok! A mai napon Amy Harmon:Arctalan Szerelem című könyvéről olvashatjátok a véleméneymet! Fülszöveg: Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé. Az  Arctalan szerelem  egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és

Réti László:Falak Mögött Értékelés

Sziasztok! A mai napon Réti László:Falak mögött című könyvéről olvashatjátok a véleményemet! :) Fülszöveg: Európát ​​szíven találta a két évtizedes migrációs hullám.   A kontinens bezárkózott Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel. Tűzparancs van érvényben. Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat. A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta – mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg. Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A saját elveiért áll ki, akárcsak a többiek: a budapesti egyetem fiatal, radikális elveket való tanára, a New York-i könnyelmű oknyomozó újságírónő, és a világszerte körözött, hidegvérű muszlim t